<<--Vissza  Cikkek-2013 /   <<--CÍMOLDAL-SZIGETKÖZ

 

 

---------------------------

RÉGÓTA SZERETNÉK A GÁTAT, AMI MEGVÉDI A TELEPÜLÉSÜKET, DE SAJNÁLJÁK A KIVÁGOTT FÁKAT

Heteken belül épülhet a töltés

A Duna-parti fákat már döntik, heteken beiül kezdődhet a 10 és fél kilométer töltés építése Mecséren és Dunaszentpálon. A megyében négy nagy beruházás is az országos Duna-projekt része: összesen 12 milliárdból növelik az árvízi biztonságot.

MECSÉR, DUNASZENTPÁL CSÉFALVAY ATTILA

„Jöjjenek csak, fotózzák le, ahogy pusztítják a környezetet" - tekerte le egyterűje ablakát egy sofőr szerdán Mecséren a Dózsa utcában. A közelben motorfűrész harapott a nyárfába, mi pedig az Országos Vízügyi Főigazgatóság képviselőitől és a kivitelező Swietelsky munkairányítóitól a terepbejáráson hallhattuk: a töltésépítés is hamarosan elindul. „Mecséren egy hónap múlva, Dunaszentpálon

akár előbb is" - mondta Kovács Ferenc munkahelyi vezető. Még ebben az évben elkészül az árvízvédelmi gát, a műszaki átadás - a próbaüzem után - jövő márciusban lehet. „Mecséren öt, Dunaszentpálon öt és fél kilométernyi töltés épül: utóbbi településen a teteje több kilométeren aszfaltréteget is kap a későbbi védekezési munkálatok miatt. Az utat év közben elsősorban a kerékpárosok használhatják" - folytatta Kis Csaba projektvezető.

A több száz területtulajdonossal való egyeztetés hosszú időt vett igénybe: még most is akadnak, akik nem örülnek a munkával járó kellemetlenségeknek, a fa- és bokorirtásoknak. A hagyományos Ladikos Fesztivál helyszínén is beavatkozásokat végeznek majd a kivitelezők, ám azzal megvárják az

A Duna-projekt hat megyét és öt vízügyi igazgatóság területét érintő, több mint 28 milliárd forintos uniós támogatásból megvalósuló árvízvédelmi beruházás. A regionális vízügyi igazgatósághoz tartozó négy projektelem több mint 12 milliárd forintból valósul meg. A térségben 12 kilométer új töltésszakaszt is építenek. A koordinátor az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a kivitelezés során átlagosan 150 munka nélküli vagy tartósan munka nélküli személyt foglalkoztatnak, a megyei fejlesztéseken több mint ötvenen dolgoznak majd. A megyét érintő négy beruházásról május 9-én Győrben lakossági fórumot tartanak.

Már fűrészelik: Mecsemél a Mosoni-Duna partján kivágják a töltésépítést akadályozó fákat, az árvízvédelmi gát kialakítása heteken belül elkezdődhet. FOTÓ: MÉSZÁROS M.

idei rendezvény végét. „1984-ben ültettük ezeket a Dózsa utcai fákat, a Duna-part rendezése során: gyönyörű pihenőhely lett itt, sokan jártak ide. Fáj a szívünk a nyár- és akácfákért, de tudomásul kell venni, a töltésépítés ezzel jár. A végleges építési tervet még nem ismerjük, de a gát és az út közé majd ültetéseket tervezünk (a folyó felé eső rész vízzáró réteget is kap). Örülünk, hogy a moso-ni-dunai másik beruházás is ezzel egy időben indult el, így egy kosszal lehet fejleszteni" - közölte Csaplár Zoltán mecséri polgármester. A falu határában hamarosan megépítik a lickói új árvízvédelmi zsilipet is.

 

Forrás: kisalfold.hu (KISALFÖLD napilap) - 2013.04.25.

 - LAP TETEJÉRE -


ingyenes webstatisztika