<--SZIGETKÖZ CIKKEK

<--FŐOLDAL

Százmilliárdokban mérhetők a Duna-elterelés veszteségei

2007.06.18

 

A fenékküszöb 450 millióba, a szivattyús vízpótlás 366 millióba, az egyszeri halpusztulás 120 millióba, a szakértők 2,27 milliárdba kerültek a Duna elterelése után – csak néhány kiragadott adat a károkról. Az igazi veszteség a Szigetközben felbecsülhetetlen: kártérítést senki sem fizetett.

 

Kevesebb a hal, süllyedt a talajvízszint, az Öreg-Dunán leér az evezőlapát, ellehetetlenült a vízi közlekedés, rongálódtak az utak, nem részesülünk a Bősön termelt energiából: csak néhány a Duna elterelése utáni itteni károkról.

 

Dominik Kocinger szlovák dunai kormánybiztos lapunknak alig két hete (Elszámolnak a károkkal? – Kisalföld, 2007. június 9.) úgy nyilatkozott: ha nem lesz megegyezés Bős–Nagymaros ügyében, akkor „elszámolunk a károkkal és a veszteségekkel". Kétrészes összeállításunkban arra keressük a választ: Magyarországot, s szűkebb régiónkat (Szigetközt) mekkora kár érte a Duna elterelésével.

 

Az Állami Számvevőszék 2000-ben végzett vizsgálatot a Szigetköz környezetvédelmi céljaira fordított források felhasználásáról.

 

„Az államközi szerződést Magyarország már 1989-ben felmondta, ennek ellenére a „C variáns” megépítésére, a várható változásokra való felkészülést alátámasztó dokumentumokat nem találtunk. Az Országgyűlés határozatához illeszkedő koncepciót nem fogadtak el. A Duna elterelése kiszolgáltatott helyzetben érte a térséget" – áll a számvevőszéki jelentésben. Az első sürgető intézkedések a vízügyi katasztrófa elhárítására irányultak. A vízügyi tárca a közvetlen kárelhárítás érdekében fejezeti kezelésű előirányzatait 1993–1994-ben a szivattyús vízpótlásra használta fel, amelyre 366,4 millió forintot fordított. Ezt követte 1995–2000 között a fenékküszöb megépítése és üzemeltetése, amely 1995-ben 450 millió forintba került, a hullámtéri és a mentett oldali vízpótlás beruházásai folyó áron 262 millió forintot tettek ki. A vízpótlás, illetve vízellátás üzemeltetése 1995–1998 között évi 253–259 millió forintba került, majd 1999-ben és 2000-ben a vízügyi tárca kezelésében lévő forrás csökkent évi 103–105 millió forintra.

 

Vége a vízi közlekedésnek

 

„Az 1992-es Duna-elterelés jelentősen megváltoztatta a táj arculatát. Megváltoztak a termőhelyi viszonyok: a talajvízsüllyedés, az árvizek elmaradása negatív hatást váltott ki a meglevő nyár-fűz állományokra, ugyanakkor nagyobb lehetőséget kínál a kevésbé vízigényes, árvizeket nehezebben viselő keményfás erdők (tölgy-kőris) kialakítására. Ellehetetlenült a vízi közlekedés, helyette utak, műtárgyak épültek a hullámtérben, s a gépkocsis közlekedés vált általánossá" – áll a Szigetköz–csallóközi Nemzeti Park megvalósíthatósági tanulmányában. A Szigetközben sokáig üzemelő „Kán Károly" rönkszállító hajó azóta a Tiszára került, az erdészet számára olcsóbb vízi szállítás megszűnt. Helyette a vállalkozók teherautókat használnak: az árvízvédelmi töltések rongálódása a vízügyi igazgatóságnak, az utak elhasználódása az önkormányzatoknak okoz fejfájást. Szokoli Sándor közelről figyelhette az elterelés következményeit, hisz már több mint két évtizede Dunakiliti polgármestere.

 

„A duzzasztómű félbehagyásával elsősorban a lehetőséget szalasztottuk el. Bár fellendülőben van a vízi turizmusunk, össze sem mérhető a Pozsony és Dunacsúny közötti – tározó mentén kiépített – idegenforgalommal. A kiliti tározó térségében is üdülőterületek voltak kijelölve: a munkák leállítása során rendezési tervet kellett módosítanunk, mely milliókba került. A folyórehabilitációt a vízlépcsőkérdéshez kapcsolták, átfogó terv ma sincs. Nem az itt élők feladata ennek finanszírozása. Az elterelés miatt semmilyen kártérítést nem kaptunk. Az építés közben felújított úthálózat a duzzasztó leállításának idejére tönkrement, azóta sem állították helyre. A beerdősülés miatt nőtt az árvízveszély, mely az térségben élőket fenyegeti" – sorolta a polgármester.

 

Leszűkült az élettér

 

Az elterelés előtt a Szigetközben még húsz család élt meg a halászatból, mára hárman maradtak. Dr. Guti Gábor halbiológus tanulmánya szerint a bősi vízlépcső üzembe helyezését követően a Szigetközben kialakult hidrológiai viszonyok kedvezőtlenné váltak halbiológiai és halgazdálkodási szempontból. A főág és a hullámtéri vízterek korlátozott kapcsolódása nem teszi lehetővé a folyami halak tömeges bejutását a hullámtér ívásra alkalmas élőhelyeire. A vízlépcső üzemeltetése óta a nagyobb árhullámok igen hevesen és rövid idő alatt vonulnak le a Szigetközben. Az ívási időszakban túlságosan hamar bekövetkező apadással szárazra kerülnek az ívóhelyek, még az ivadék elúszása előtt. Sinkó Lajos ötven éve horgászik a Szigetközben. Mint mondja, az élettér szűkülése vezetett a halállomány csökkenéséhez. „Az ásványrárói szigetvilágban négy métert süllyedt a víz az elterelés óta: a halállomány ezzel arányosan csökkent. A süllő teljesen eltűnt: még 1995 környékén is rekordközeli, 5–7 kilogrammos süllőket fogtam, idén még kapásom sem volt." Az ÁSZ-jelentés egyébként 2000-ben a halállomány pusztulását egyszeri kárként 200 tonnában, összesen 120 millió forintban, halászati haltermelés-kiesést évente 25 millió forintban állapította meg – akkori áron.

 

Több milliárd szakértőkre

 

A megyei önkormányzat közgyűlése 1999-ben létrehozta a Szigetköz rehabilitációja során kifizetett szakértői díjakat vizsgáló ideiglenes bizottságát azzal a céllal, hogy vizsgálja meg, kiknek és mekkora szakértői díjakat fizettek ki 1990–1998 között az eltereléssel kapcsolatos szakvélemények elkészítéséért. Azok 2000. évi reálértékre átszámítva 2 milliárd 272,9 millió forintot tettek ki.

 

(A második részben a bősi energiából származó bevételkiesést, a mezőgazdasági, a vadászati és a vízgazdálkodási károkat, veszteségeket próbáljuk számszerűsíteni.)

 

Cséfalvay Attila

Forrás: Kisalföld - www.kisalfold.hu