Sorba állított rehabilitációs pályázatok             

 

 

           

            Cs. A.

2004-09-22

 

           

            A megyei közgyûlés Szigetköz-bizottsága szerdai ülésén a rehabilitációra beérkezõ pályázatokat sorba szedték. Ezt az erõsorrendet javasolják majd a Miniszterelnöki Hivatalnak is.

 

 

 

            Az elsõ helyekre kiemelten támogatott projektként Szigetköz esetében Máriakálnok, a Mosoni-Duna esetében Rajka került. Idén – többszörösen megkurtítottan – 310 millió forint maradt a térségi rehabilitációra – jelentette be Pap János bizottsági elnök, majd hozzátette: tizenöt projekt érkezett be a Szigetköz és négy a Mosoni-Duna rendbetételére.

 

Az elnök kijelentette: azon települések pályázatát kellene támogatni, amelyek már korábban elkezdték a rehabilitációs munkálatokat. Eszerint a bizottság elsõ helyen Máriakálnok 44 milliós igényét támogatja.

 

Második helyre Dunaremete 66 milliós, harmadikra Ásványráró 8,7 milliós – az Ásványi-Duna-ág lezárását megcélzó – projektjét javasolják. Az elsõ, kiemelt kategóriában kapott még helyet Lipót, Dunasziget, a Fertõ–Hanság Nemzeti Park és az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság projektje.

 

A Mosoni-Duna esetében Rajka 43 milliós igényét tették az elsõ helyre, megelõzve Mosonmagyaróvár Partos utcai jobb partjának rendbetételére érkezett kérelmét. Harmadik helyre szintén a Lajta-parti város Rudolf ligeti partszakaszának és a Leventei-mellékág rehabilitációjának tervezése került.

 

A bizottsági ülésen elhangzott: a Szigetközben nemrégiben kutatási céllal engedélyezett elektromos halászatot elfogadhatatlannak tartják. Kérik a megyei közgyûlés elnökét, járjon közben az ügyben, s a Földmûvelésügyi Hivatal vezetõjét, hogy függessze fel vagy szüntesse meg a határozatát. Pap János elmondta: a környezetvédelmi miniszternek is levelet ír ez ügyben.