Natúrpark is lehet, de állami pénzből            <--

 

2007-01-17

 

A helyi natúrpark kezdeményezésétõl sem zárkóznak el, ha önkormányzati támogatást s állami pénzt kapnak hozzá.

 

A tavaly nyáron megalakult Szigetközi Természetvédő Egyesület szakember tagjainak segítségével dolgozza ki különböző programjait, aktualizálva a nemzeti parki koncepciót. A helyi natúrpark kezdeményezésétől sem zárkóznak el, ha önkormányzati támogatást s állami pénzt kapnak hozzá.

 

Mintegy hatvan alapító taggal – köztük polgármesterekkel, vízügyi és természetvédelmi szakemberekkel, civilekkel – tavaly júniusban alakult meg a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület. Elnöke Láng István lett: megalakítását a szervezők a Szigetköz és a Lajta-vidék természeti értékeinek védelme miatt kezdeményezték. Láng István elmondta: a különböző szakterületek vezetői fogalmazzák meg a célokat, s a tagokkal közösen alakítják ki az egyesület stratégiáját.

 

Akciókhoz csatlakoznának

 

– Ezeket – akárcsak a szakterületek vezetőinek névsorát tartalmazó tervezetet – a tagságnak kell jóváhagynia a február közepén tartandó közgyűlésen – kezdte.– Létszámunk egyébként már hatvannégyre bővült, s most is két felvételi kérelmet juttattak el hozzánk. A vezető projektek kidolgozása folyamatban van. Több akcióprogramhoz való csatlakozásról is tárgyal majd a közgyűlésünk. Az egyik ilyen a Viza 2020 program, mely a Duna hosszirányú átjárhatóságát tűzte ki egyik céljául. Csatlakozni szeretnénk a Mosonmagyaróvár Környezetvédelméért Közalapítvány interreges pályázatához is, mely a szigetközi és csallóközi ártér rehabilitációs tervezését végzi. Emellett az úgynevezett Centrope régióval – mely szlovák, cseh, osztrák és magyar területeket érint, bécsi központtal – is együttműködhetünk, s közösen pályázhatunk. Segítenénk a Lajta-programot is, valamint szeretnénk együttműködési megállapodást kötni az öt helyi természetvédelmi egyesülettel. A szakterületek a korábban kidolgozott nemzeti parki koncepciót aktualizálják úgy, hogy az képviselhető legyen.

 

Nem ellenzik a megalakítását

 

– Az egyesület a szigetközi natúrparkot az egyik lépcsőfoknak tartja a nemzeti park felé válás felé, s nem ellenezzük megalakítását. Azt viszont nem szeretnénk, hogy ehhez a pénzt a Duna elterelésével önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak kelljen hozzátenniük. Ha élvezzük a helyi önkormányzatok támogatását, akár kezdeményezni is hajlandóak vagyunk a natúrpark kialakítását – mondta Láng István.

 

- KISALFÖLD -