Megújult a Mária-szobor                    

 

 

           

            R. Z.

2004-07-04

 

           

            A Szigetközben autózók, kerekezõk Ásványrárónál megszépült emlékhelynél fohászkodhatnak biztonságos közlekedésért Szûz Máriához. A szobornak és tartójának felújítását dr. Somogyi Tivadar orvos szervezte, finanszírozta.

 

 

 

           

           

Galavits József kanonok áldotta meg az út menti emlékhelyet.

– A helyi plébános hirdette a templomban, hogy magánadományból újult meg az út menti Mária-szobor – nyilatkozta a megszentelõ ünnepségre összegyûlt ásványráróiak egyike. Szabó Józsefné emlékei szerint az oszlopot korábban csak kép díszítette, és régóta nem örvendett jó állapotnak.

 

Pedig ha erre járt, meg-megállt, hogy keresztet vessen. Mikor a munkából hazafelé utazott, mindig örült, ha meglátta, mert az azt jelezte, hogy pár perc múlva otthon lehet. Ezért, akárcsak Peredi Mária, õ is örül, hogy rendbe tették. Hogy szép is maradjon, mindketten szívesen részt vállalnak gondozásában.

 

Zsejkepusztánál, közvetlenül a kerékpárútnál Böõsy Imre szerint emberemlékezet óta ott áll a képoszlop. A polgármester nem tudta kideríteni, pontosan mikor készült. Valószínûleg a XIX. században és szerepe megegyezett az útszéli keresztekével, pléhkrisztusokéval. Talán egy módosabb család hálából emeltette, mert egyik tagja nagy betegségébõl felgyógyult. Dr. Somogyi Tivadar szülész-nõgyógyászt és nejét azonban nem ilyesmi motiválta.

 

Mikor hétvégi telkükre jártak, mindig szomorúan nyugtázták, hogy a Mária-szobor és környékének állaga egyre romlik. Ezért az orvos, aki a gyõri képviselõ-testület tagja és kereszténydemokrata politikus, megszervezte felújítását. A felkért szakemberek önköltségen vállalták a munkát, ezért dr. Somogyi számára az esetnek az a tanulsága, hogy az emberek jók. Örülne, ha a többi népi szakrális emlék megszépítéséért mások is hasonlóan összefognának.