Lemezt adott ki a Szigetközi Pávakör     <--

 

Vim

2006-12-29

 

Nem mindennapi eseménynek örülhetnek az ásványráróiak. Nem kis büszkeségükre a fennállásának tavaly huszadik évfordulóját ünneplő Szigetközi Pávakörnek megjelent az első CD-je. Mosonmagyaróváron és Győrben is nagyszabású lemezbemutató koncertre készülnek.

 

         Tizenkilenc daloló ember jön össze hetente egyszer közös éneklésre Ásványrárón. A 30 év feletti tagok lelkesen próbálnak, készülnek, járnak fellépésekre. Most pedig egy régi vágyuk teljesült: elkészült az első CD-jük. Tóth György karvezető érdeklődésünkre elmondta: a válogatáslemezen 9 népdal található ismert alkotók átiratában. A CD bolti forgalomban nem kapható, a Szigetközi Pávakör tagjain keresztül, valamint az ásványrárói polgármesteri hivatalban lehet megvásárolni.

Az énekkar az album dalait a faluban már bemutatta, most pedig két nagy fellépésre készülnek. Január 27-én a mosonmagyaróvári Flesch Károly Kulturális Központban, február 2-án pedig a győri Bartók Béla Megyei Művelődési Központban hallgathatják meg a népdalokat az érdeklődők.

 

- KISALFÖLD -