Lapátolás az erőmű mellett

 

 

 

Cs. A.

2006-07-03

 

 

Sült hal, halászlé, koncertek: ez csak a körítése volt az idei hatodik Vízi Fesztiválnak a dunakiliti Vadvíz kempingben.

 

        

 

 

                  

 

Pénteken a nyolcfős csapatok nevezésével, bemutatkozásával és egy kis esti bulival indult a rendezvény. Szombaton látványos bemutatókkal várták az érdeklődőket: a dunaszigeti önkéntes tűzoltók kipróbálták új tűzoltóautójuk fecskendőit, míg távirányítású repülőgépmodelleknek tapsolhattak a kisebbek: magasba emelkedett egy katicabogár, sőt, egy Superman is.

A nap kiemelkedő programja persze idén is az ügyességi vetélkedő volt: a szervezők most is vicces, s „emberpróbáló" feladatokat állítottak a kenuban ülőknek. Többek közt hátrafelé kellett evezni, majd egy hatalmas rúdra a partról karikákat dobálni: a versenyszámok alatt kiderült, hogy nem egyszerű a kenuban maradni, jó néhány vízbe borulás történt. Az eső megkegyelmezett a résztvevőknek, így az esti bemutatók, a szépségverseny és persze a buli sem maradt el. Vasárnap a program zárásaként egy kenutúrára invitálták a résztvevőket.