<--SZIGETKÖZ CIKKEK

<--FŐOLDAL

Kisbajcs története

2008.03.11.

Kisbajcs a megye észak-keleti részén, Győrtől mintegy 2 km-re, észak-keleti irányban fekszik. Természet-földrajzilag a Szigetköz délkeleti szegletében helyezkedik el, ott, ahol a Mosoni-Duna és Öreg-Duna már közelítenek egymáshoz.

 

A két folyó áradása nagyon sokszor gátat szabott, kárt okozott a földművelésnek, ezenkívül a magas belvízszinttel is szembe kellett nézni. A meglehetősen vizes, vízzárásos természeti környezet ugyanakkor sajátos tevékenységek (pl. zöldségtermesztés, állattenyésztés) helyi kialakulását tették lehetővé. A falu közlekedés-földrajzi helyzete Győr közelsége miatt kedvező. Kisbajcs Győrből a Nagybajcs felé vezető mellékútvonalon érhető el.

 

Kisbajcsot az írott források először 1252-ben említették Baych alakban. Az elnevezés a Baj melléknévből képződött, valószínűleg „cs" kicsinyítő képző hozzáadásával. Az 1357-ben keletkezett oklevél szerint a falu már a győri püspökség birtoka volt. A Bajcsi család 1458-ban a püspöki részen a kisbajcsiaknak birtokrészeket adott el. Alig egy évtized múltán, 1466-ban Kisbajcsot curialis nemesi községként említik, amelynek birtokosai egyházi nemesek, akik a győri püspöknek a fegyvertartási és vízhalászati jogért adót fizettek.

 

Ugyanebben az évben a kisbajcsi nemesek és a vámosiak között per folyt egy területről, s végül Hunyadi Mátyás a vámosiak javára döntött. A mohácsi csatavesztés idején a térség nagyon fontos szerepet játszott halászatilag. Ezt bizonyítja, hogy 1526-ban Nagybajcs, Kisbajcs, Bácsa és Szava helységek fegyverforgatói Oross János vezetésével a Duna átkelőit őrizték a töröktől. Az 1544-es összeírás Kisbajcsot egytelkes nemesek által lakott községként említette. Ezek a nemesek 1582-ben Győr vármegye rendeletére részt vettek a mérgesi őrhely építésében, amelynek célja a Tóköz védelme volt a török becsapásokkal szemben. Győr 1594-es ostromakor a keresztény seregek az ún. Táborhelyen, amely Kisbajcs határában található, ágyúsáncokat emeltek. A törökök másodszorra 1683-ban dúlták fel a falut, ekkor a lakosság a nehezen megközelíthető mocsaras vidéken keresett menedéket. A XVIII-XIX. század a viszonylagos gyors gazdasági fejlődés jegyében telt el.

 

Elsősorban a dunai malmok, de a halászat is jelentős kereseti lehetőséget biztosított. A falu lélekszáma is egyenletesen növekedett: 1866-ban már 267 katolikus magyar ember lakta. A XX. század első felében a község jelentősége nagymértékben növekedett. 1927-ben Kisbajcsot és Szőgyét közigazgatásilag egyesítették, így egy viszonylag nagyobb falu keletkezett a Szigetközben. 1929-ben már körjegyzőségi székhellyé vált, ennek ellenére még országos viszonylatban mindig csak kisközségként tekinthetjük (pl. 1938-ban 447 lakosa volt). A falu lakóinak 80 %-a a II. világháború előtt mezőgazdasági tevékenységet űzött, de a fellendülő győri hadiipar is egyre nagyobb vonzerőt gyakorolt a földnélküliek számára.

 

A háború után a többi helységhez hasonlóan itt is hozzáláttak a földosztáshoz, azonban más problémával is szembe kellett nézni: a Duna Gőzhajózási Társaság megszűnése miatt nagyon sokan állás nélkül maradtak. A falu villamosítása 1948-ban fejeződött be. A második világháború utáni időszak legfontosabb, de egyben legtragikusabb esztendeje a község számára 1954 volt. A nagy szigetközi árvíz Kisbajcsot is elérte, s a lakóházak 70 %-a elpusztult. Mai arculata is az árvíz után alakult ki, mivel a lakóházak többsége újjáépült. Ezért is nem találunk annyi hagyományos parasztházat, mint más településeken.

 

Kisbajcs lakóinak lélekszáma 2003-ban 751 fő, egyértelműen kisközségnek tekinthető. A falu korösszetétele elöregedő községekével mutat rokonságot. Győr közelsége és a csendes környezet azonban a fiatal népességre is vonzást gyakorol.

 

Az elmúlt években került kialakításra közel 50 új építési telek, melyeken ma már több családi ház elkészült, vagy folynak ma is az építkezések. A gyermekek elhelyezését egy 6 éve átadott szép és korszerű óvoda biztosítja, a falu iskolájában a helybelieken kívül a nagybajcsi, véneki és vámosszabadi 1-8 osztályos diákok is tanulnak. Kisbajcsnak korszerű körzeti orvosi rendelője van. A település infrastrukturális fejlődése a rendszerváltás után rendkívüli mértékben fejlődött, a vezetékes ivóvíz ellátás 1982-es kiépítése után előbb a telefonhálózat bővítésére került sor, majd 1994-ben Kisbajcson, 1996-ban pedig Szőgyén is megoldódott a szennyvízelvezetés.

 

A vezetéses gáz 1999-ben került kiépítésre mindkét községrészben. A lakosok teljes körű kiszolgálására kábeltévé működik, és 2006. decemberétől az ADSL rendszer bevezetésével megvalósult a szélessávú Internet elérhetőség is. A falu rendezvényei közül az október első vasárnapján tartott búcsú, valamint az évente rendezett falunap érdemel említést.

 

 

Kisbajcs csatolt és pusztult részeinek rövid története

 

Szőgye alakulásának meséje él még, de egyre halványabban: „A mai Háromág helyén nagyon régen volt egy kút. Aki arra járt, akár akart, akár nem, bele kellett néznie. Erre a kútból kiemelkedett egy titokzatos lény, aki a kíváncsit addig nem engedte el, amíg valamilyen értéket a kútba nem dobott. A titokzatos lény a kincsből palotát építtetett magának a Duna partján. Egyszer aztán hirtelen eltűnt. Az emberek sokáig nem mertek a palota közelébe menni. Az épület egyre romlott, végül összeomlott, helyén dombok keletkeztek. Már ebben az időben is gondot okozott a Duna áradása. Ezért az itt élők a dombokra építették házaikat. Így keletkezett a falu. Az emberek jól érezték magukat, halászattal foglalkoztak. Ekkor még a Csápolnoki-Duna is folyt. Emellett építették fel a vörösbarátok is kolostorukat. A mai temető helyén volt az épület, melynek picéjében rengeteg kincset rejtettek. Egy támadás a kolostort megsemmisítette. A pince még ma is áll, ezért döng a föld a temető körül."

 

Szőgye, Kisbajcs és Vének között az Öreg-Duna közelében helyezkedik el. Neve a czege szóból (cigle = vessző) származik. IV. Béla 1252-ben „terre Zignet haga"-t a túróczi prépostságnak adományozta, majd 1519-től a csornai prépostság birtoka volt. A török hódoltság alatt elpusztult Szőgye, majd a 18. században újra felépült. A falu egyébként a 18. században Komárom megyéhez tartozott. A trianoni békeszerződés a falu határának nagyobb részét Csehszlovákiához csatolta, ezzel az amúgy is szegény falu élettere teljesen beszűkült. Mivel önmagukat képtelenek voltak fenntartani, ezért 1927-ben Kisbajcshoz csatlakoztak.

 

Ezzel a község csaknem 900 éves önállósága megszűnt. Az itteni építkezés alkalmazkodott az adott körülményekhez, a gyakori árvízveszély miatt itt patics-falat használtak. A válogatott karókra sövényt fontak fűzfaágból, s azt kívül-belül betapasztották sárral. A falu tipikus halmaz-település. Két részből állt: a nagyobbik rész közvetlenül a Duna partján, kicsi telkeken. Itt a házakhoz zöldségeskert, gyümölcsös nem tartozott. A másik rész a töltés két oldalán létesült, nevét is innen kapta: Töltés sor. Bár az 1899-es árvíz is érintette Szőgyét, az igazi pusztulást az 1954-es jelentette: ekkor a Duna jobb partján álló lakóházak kettő kivételével elpusztultak. A helyreállítást nem engedélyezték az eredeti telkeken. A kisbajcsi közlegelő Szőgye melletti részén jelöltek ki 250-300 négyszögöl nagyságú telkeket. A Duna mellett álló, ártérben maradt házakat végül a 2002 augusztusi áradás tette lakhatatlanná, köztük kettő, közel száz éves házat. Az áradás következtében 6 családot kellett kitelepíteni. Az Ő részükre önkormányzati segítséggel új házak épültek a mentett oldalon. A 2002. augusztusi áradást követően már nem épülhetett új lakóház az ártérbe, az ott lévő ingatlanokat is csupán üdülőként lehet használni. Iskolája 1938 óta volt Szőgyének, az 1971-es körzetesítésig.

 

Szavo vagy Zovn Kisbajcs és Bácsa között helyezkedett el, majd Kisbajcs határába olvadt. Lakói szintén egyházi nemesek voltak. Először 1231-ben olvashatunk róla Zoa név alatt, amikor a győri káptalan és M. mester közti perben maga II. András volt a döntőbíró. Egy 1318-as oklevél bizonyságot tesz róla, hogy Kálmán győri püspök a szávaiakat egyházi nemessé tette. 1642-ben a Szavay család birtokolta a helységet. Az 1683-as török hadjárat elpusztította a községet, azután már soha nem épült újjá.

 

Forrás: Kisalföld - www.kisalfold.hu