Az Enel eurómilliói a szlovák kasszában                   

 

 

           

            Cs. A.

2006-01-11

 

           

            Az Enel februárig kifizeti a szlovák áramszolgáltatóban szerzett tulajdonrésze utáni vételár 20 százalékát.

 

 

           

 

            Az olasz vállalat a szlovák áramszolgáltató, a Slovenské Elektrarne 66 százalékát 840 millió euróért vette meg (Kisalföld 2005. május 28.). Az Enelnek korábban már felkínálták: a magyarokkal való megegyezésig üzemeltetheti a bősi erőművet.

 

Az erőmű szlovákiai része továbbra is a vízgazdálkodási vállalat ulajdona, azonban az olasz cég alkalmazottjai állítják elő és adják el az áramot.

A költségeket az Enel állja: cserébe a bevétel 35 százalékát kapják meg. Bérbe nem vehetik az erőművet, hisz ebbe a magyaroknak is bele kellene egyezniük. Az üzemeltetési szerződést úgy állították össze, hogy megegyezés esetén ezt gond nélkül felmondhassák.

 

Az Slovanske Elektrarne (SE) üzemelteti Szlovákia hat atomerőművi blokkját, négyet Bohunyicében, kettőt Mohiban, továbbá Szlovákia számos vízi erőművét. A privatizációnak ugyanakkor feltétele a Mohi atomerőmű 3-as és 4-es blokkjának befejezése is. Fontos kérdés Szlovákia és az SE számára a Bohunyice első és második blokkjának 2006-ra és 2008-ra tervezett bezárása, ami az EU-csatlakozás feltétele volt. Pavol Rusko szlovák energiaminiszter kijelentette, hogy mivel az azonos kiépítésen lévő két blokknak közös biztonsági rendszerei vannak, mindenképp egyszerre és lehetőleg csak 2008-ban kellene leállítani azokat.

 

Közben az olasz cég szeretné felgyorsítani a szlovák elektromos művekben szerzett részesedésének realizálását 2006 februárjáig. Ezt azonban egyelőre a törvényi háttér hiánya lassítja. Az Enel illetékese, Fulva Cotinho kijelentette: a szlovák elektromos művek „egy csomagban van", s ebből kivennék a bősi erőművet (hisz az közös magyar–szlovák tulajdon). Különböző, még korábban az áramszolgáltató által kötött homályos szerződések – például a Slovaco nevű céggel – is nehezítik az olaszok dolgát. Az Enel februárig a vételár 20 százalékát, vagyis 168 millió eurót (átszámítva 42 milliárd forintot) fizet a szlovák államkasszába.