Az árvíz emlékét egy kisfiú születése õrzi                     

 

 

           

            2004-07-13

 

           

            Egy kisfiú áll Gyõrben, a szigetközi árvíz emlékére emelt tábla elõtt, körülbelül négyévesen. Nem sejti, édesapja miért ragaszkodott ehhez a felvételhez. Felnõtt fejjel persze már tudja, sokkal több köze van az árvízhez, mint gondolta: Tóth Gyula 1955 márciusában született...

 

 

 

            Tóth Gyula (ma már az idõsebb) a harmadik évet nyomta le a hadseregben: 1954-et írtunk. A mûszaki alakulathoz vezényelték Tokaj közelébe, Taktakenézre. Pontonhidakat emeltek, volt, hogy jeget törtek a Tiszán. Július eleje óta, lassan egy hete zuhogott az esõ, hol ez volt a katonák között a téma, hol pedig a magyar labdarúgó-válogatott elveszített világbajnoksága. Ekkor kapták a parancsot: Gyõrbe kell menniük, mert árvíz fenyeget a Szigetközben. Elõször Budapestre utazott a hatvantagú különítmény, innen mentek tovább a kisalföldi megyeszékhelyre.

 

– Egy kicsit örültem is, hogy végre hazautazhatok, de amikor megláttam Gyõrt, nem volt minek örülni. A Dunakapu téren megakadtunk, akkor már nem lehetett továbbmenni, Révfalu elúszott. A szüleim házával együtt. Döbbenetes volt ott állni, tudva, itt már nekünk, mûszakiaknak semmi dolgunk, hiszen pontonhidat nem volt hol emelni. Rengeteg katonát vezényeltek Gyõrbe, minket viszont visszaküldtek Budapestre. Amikor kiderült, hogy a családom is bajba került, két hét szabadságot kaptam, visszautazhattam tehát a szülõvárosomba.

 

Tóth Gyula szüleinek háza a mai Kisbácsa elején (ez az utca akkor Révfaluhoz tartozott), víz alatt volt. Szülei az akkorra már családot alapító lányukhoz költöztek Szabadhegyre, a katona is oda ment. Felesége várta a kis lakásban.

 

– Szüleim akkortájt sokszor emlegették, hogy szeretnének végre tõlünk is unokát. Addig-addig mondták, míg úgy döntöttünk, megpróbáljuk. Csodálatos kisfiunk született egy évre rá, 1955 márciusában. Azóta mondogattuk neki, bizony õ a szigetközi-gyõri árvíz gyermeke. Kisfiúként készítettem róla ezt a képet, kicsivel késõbb az édesanyjáról is készült hasonló, de a felnõtt fiam az, aki az év minden napján emlékeztet a nagy árvízre. A víz valamiért fontos lett Gyula – merthogy a fiam is a nevemet viseli – életében, sokáig úszott, méghozzá nagyon jól.

A kisfiúból felnõtté cseperedõ Tóth Gyula újságíró lett, a Kisalföld munkatársa.