A helyiek már nem használják             

 

 

           

            2003-09-17

 

           

            Több mint egy éve mûködik ismét a véneki rév, amely hajdan az egyetlen „tömegközlekedési” eszköze volt az akkor még Kisbajcshoz tartozó település lakóinak. A Gyõrszentivánt és Véneket összekötõ vízi jármûvet 1982-ben kivonták a forgalomból, addigra ugyanis felváltotta a busz.

 

 

 

            Tavaly július 20-án indították hivatalosan elsõ menetrend szerinti útjára a véneki révhajót, amely elvileg azóta is kétóránként köt ki a Mosoni-Duna gönyûi oldalán. Kihasználtsága azonban meg sem közelíti a hajdanit: elsõsorban osztrák kerékpáros turisták veszik igénybe, mivel Ausztria és Budapest között a legrövidebb „bicikliút" a vízen át vezet. Széchenyi János, a rév üzemeltetõje és kapitánya szerint nyáron változó volt a forgalom, egyszer tizenegy szlovák kerékpáros is felült a tizenkét személyes géphajóra, máskor viszont három napig csend volt a vízen. A helyiek egyáltalán nem veszik igénybe a révet, amelynek ez az elsõ igazi nyara.

 

A névadó kitartó volt

 

Tavaly ugyanis az átadás utáni egy hónapon belül elöntötte a víz Véneket, így a felújított révházat ismét rendbe kellett tenni. Az önkormányzat több lépcsõben nyolcmillió forintot nyert pályázati úton: ebbõl készült el a kikötõ mellett maga a hajó is – tudtuk meg Jakusné Ságer Annától, Vének polgármesterétõl.

 

A vízi jármû a néhai Pados Józsefrõl kapta a „Pados" nevet, Vének iskolaigazgatója évekig küzdött a kikötõért a testületben, s el tudta kerülni, hogy az már 1979-ben megszûnjön. Három év múlva azonban már nem volt mit tenni: a háború óta jószolgálatot tett révnek nem volt maradása.

 

Szûts Gábor egész életét a vízparti községben élte le, s gyerekkora óta a révhajó szerelmese.

 

– Nem volt menetrend: reggeltõl estig itt volt a révész, az emberek pedig átkiabáltak a túlpartról – emlékszik vissza a hatvanéves férfi.

– Mennyi barátság szövõdött közöttünk és a szentivániak között. Nap mint nap átjárkáltunk egymáshoz: ha búcsú volt az egyik községben, a révésznek nem volt egy szabad perce sem. A gönyûiek, a szentivániak hozzánk jártak tavaszi áradáskor gyöngyvirágot szedni. Nálunk fogták a legszebb halakat. A vénekiek pedig a szentiváni vasútnál vagy az állami gazdaságban dolgoztak, s már kora reggel hajóra szálltak. Mások a halat akarták eladni a túlparton.

 

A rév romantikája

 

– Ma is van romantikája a révnek, ám míg a hatvanas években kettõ-öt forintokért vitte át az embert a folyón, ma kétszázötven, háromszázért teszi meg ugyanezt az utat. Az árak persze nem csak itt emelkedtek azóta, de ha azt vesszük számításba, hogy mondjuk egy gyõri összvonalas buszbérlet nincs 3200 forint, a révhajó havi bérletára pedig majdnem 14 ezer, akkor úri passziónak tûnik a rendszeres vízi átkelés. Széchenyi János révközlekedési és hajózási vállalkozó elmondta: tisztában van vele, hogy ilyen összehasonlításban az árak borsosak, de a vízi közlekedés drágább a közútinál. Egy rév mindenhol ennyiért viszi át az embert, s még így sem nyereséges.

 

– Ez egy háromtonnás gép, és benzines motorral készült, amikor még nem én voltam az üzemeltetõje. Tizenöt litert eszik és nyeli a pénzt. Elõnyösebb lenne dízelmotorral mûködtetni, de az átalakítás újabb egymillióba kerülne. Egyelõre a kikötõ melletti büfébõl, a csónakkölcsönzõbõl és a sétahajózásból tartom fenn.

Jakusné szerint sokan várnak inkább egy órát a buszra, mint hogy a legrövidebb utat válasszák, s vannak, akik az ideiglenesen kiépített pontonhídon át másfél kilométert gyalogolnak gönyûi munkahelyükre.

 

Meg kell barátkozni a lehetõséggel

 

– Abban bízunk – mondja a polgármester –, hogy a gönyûi kikötõ fejlesztéséhez szükség lesz a véneki munkaerõre és ez a rév forgalmát is felpörgeti. Egyelõre azonban nagyobb hírverésre van szükség ahhoz, hogy az emberek ismét megbarátkozzanak ezzel a lehetõséggel – véli Jakusné, aki szerint a kompkikötõ rajta van a turistatérképeken, ezért a szlovák és osztrák kerékpárosok jól tudják, hogy a legrövidebb út Budapest felé a vízen át vezet. Vének önkormányzata azt szeretné elérni, ha a Szentiván-Kertvárosig tartó kerékpárutat Gyõr továbbépítené, mivel még másfél kilométerre van szükség, hogy az út egészen a kikötõig érjen, s folyamatos legyen a biciklisek útja.