<<--Vissza Cikkek  /  <<--Bácsa  / <<--Címoldal-Szigetköz

Újjáavatták a Győr révfalui vadászemlékművet - képgaléria


A Győri Honvéd Hagyományőrző Egyesület és Győr önkormányzata zászlóavatási ünnepséget rendezett a tizenkilencedik században megalakított Császári és Királyi 11. Tábori Vadászzászlóalj emlékének tiszteletére.

Tóth Gyula - 2012.10.12.
 

 

A szentmisével egybekötött ünnepség a révfalui Szentháromság-templomban kezdődött, ahol felszentelték a hagyományőrző egyesület zászlaját.

A Kálóczy téren az első világháborúban elesett hősök emlékére 1933-ban állított emlékmű újjáavatásán Fekete Dávid önkormányzati képviselő, majd Hende Csaba honvédelmi miniszter mondtak ünnepi beszédet. Révfalu képviselője többek között kiemelte, hogy a város az elmúlt években teljesen felújította az oszlopot, amelyre emléktábla is rákerült és elkészült a díszvilágítás is.

A honvédelmi tárca vezetője beszédének elején Kéri Kálmánra, a honvédő egyesület első elnökére, az 1990-ben megalakult parlament korelnökére emlékezett, mint a két világháborút megjárt katonára. a rendszerváltás után tagja volt az országgyűlésnek, korelnökként a parlament megalakulásában is közreműködött.

A honvédelmi miniszter kifejtette, tőle tanulta a honvéd hagyományok tiszteletét, és ma örül, hogy ezen a rendezvényen ennyi fiatal van jelen, hogy továbbvigyék az őseink előtti tisztelgést, a magyar hagyományokat.

Hende Csaba hangsúlyozta, a kormány és a honvédelmi vezetés elkötelezett a hősök hagyatékának megőrzése iránt - mondta. A miniszter nem mulasztotta el megemlékezni a harcokban elesett kétezer győri és nyugat-dunántúli "fiúról" sem.

Forrás: kisalfold.hu (KISALFÖLD napilap)

 

 

 - LAP TETEJÉRE -


ingyenes webstatisztika