<<--Vissza Cikkek  /  <<--Bácsa  / <<--Címoldal-Szigetköz


Nem éghet több szemét
MTI, 2013. március 6.

A győri hulladékégető bővítését nem hagyta jóvá sem a vízügyi szakhatóság, sem a települési jegyző – jelentették be a városvezetés szerdai sajtótájékoztatóján.

    

     Lipovits Szilárd jegyző közölte: a Győri Hulladékégető Kft. benyújtott terve az évi nyolcezer tonnás kapacitás másfélszeresére bővítéséről nem tért ki az üzem közvetlen közelében fekvő természetvédelmi területre gyakorolt hatásra, a helyi építési szabályzat szerint pedig nem emelhető a 2005-ös szint fölé a feldolgozási kapacitás.

Emlékeztetett: tavaly novemberben a környezetvédelmi hatóság hiányosságokra hivatkozva azonnali hatállyal leállíttatta az üzemet, és másodfokon is hasonló döntés született nemrég.

     A múlt év első negyedére vonatkozó adatok alapján a győri égetőben megsemmisített hulladék töredéke származik Győrből, 36 százaléka az Észak-Dunántúlról, míg 39 százalékát a főváros térségéből szállítják oda megsemmisítésre.

     Borkai Zsolt polgármester (Fidesz) elmondta: 2006-os hivatalba lépése óta a Bácsa városrészben álló hulladékégetőnél "mindig problémák jelentkeztek", és gyakran jelezték a környéken élők, hogy veszélyeztetve érzik magukat. "Eljutottunk egy pontra, amikor beigazolódott, hogy ez az üzem nem szabályosan működött az elmúlt időszakban" – jegyezte meg, hozzátéve: nem az üzem bezáratása, hanem a szabályos működés kikényszerítése a cél.

A Győri Hulladékégető Kft. 100 százalékban magyar magántulajdonban lévő cég.

 

Forrás: gazdasagiradio.hu - MTI

 

 

 - LAP TETEJÉRE -font>


ingyenes webstatisztika