<<--Vissza Cikkek  /  <<--Bácsa  / <<--Címoldal-Szigetköz

Ahová jó hazatérni

2013. április 27.

A belvárosi körzet felől kifelé haladva a négyes számú választókörzetet érjük el, amelyhez Nagybácsa, Kisbácsa, Sárás és Révfalu keleti része tartozik.

 

Sokan úgy tekintenek erre a területre, mint egy kis szigetre, a nyugalom szigetére a nagyvárosban. A hagyományos, családi házas övezetben a modern lakókörnyezet, a falusias tradíciók mellett a városi élet előnyei is megtalálhatók, amelyet még vonzóbbá tesznek a zöldövezetek, a természet és a folyó közelsége is. A terület miliője tehát egyszerre szolgálja ki azokat, akik a nyugalomra vágynak, és azokat, akiknek fontos a belváros könnyű elérhetősége is. A megközelíthetőséget és a városrész forgalmi viszonyait az új Bácsai út megépítése változtatta meg pozitív irányba, és a Révfalut Szigettel összekötő Jedlik Ányos híd is tovább bővítette a terület közúti kapcsolatait.

Borkai Zsolt polgármester Bácsán él családjával, és – mint mondja – bár szívéhez az egész város egyformán közel áll, minden ember számára vannak helyek, amelyek különösen is fontosak. „A városrész számomra az otthon melegét jelenti. A helyet, ahová visszavonulok a mindennapos munka után. A közös családi vacsorákat, kellemes sétákat, röviden a békét, a nyugalmat.” A polgármester úgy tartja, minden győri városrésznek megvan a maga szépsége, egyedi hangulata. Bácsa egy kis zöld sziget a városban, amely igazi családias övezet, mégis együtt él, együtt lélegzik a várossal. A győri fejlesztések Bácsát sem kerülik el, ahol a beruházások elsősorban a lakókörnyezet még komfortosabbá válását szolgálják. „Ami külön öröm számomra, hogy a városrészben élőkre jellemző a közösségi érzület, akár a civil szervezetek munkájára, akár a harmincéves nyugdíjasklubra, akár csak az itt lakók egymáshoz viszonyulására gondolok. Elmondható, lokálpatrióták tevékenykednek a körzetért.”

Ilyen lokálpatrióta Morvay László is, aki 1981 óta él Révfaluban. „A feleségem szülei az ’50-es években telepedtek le Bácsán, így az egész család bácsai és révfalui kötődésű. A családi házas övezet hangulata, az itt élő emberek kedvessége fogott meg leginkább, ahol két gyermekünket nyugodt környezetben, biztonságban nevelhettük fel, most pedig unokáimmal játszhatunk ugyanitt nagyokat.” Mint mondja, ez a városrész minden generáció számára nyújt valami kellemeset, valami maradandót, ami miatt szeret itt élni. Morvay László 12 éve foglalkozik aktívan a közélettel, jelenleg az önkormányzat gazdasági és tulajdonosi bizottságának külsős tagja, 2011-ben Révfalu Szolgálatáért díjjal jutalmazták a közösség életében vállalt önzetlen szerepe miatt. Az elismerés nem véletlen, hiszen sokan keresik meg őt apróbb vagy nagyobb gondjaikkal, a városrészt érintő problémákkal.

„Az itt élők tudják rólam, hogy szívesen képviselem az érdekeiket, továbbítom kéréseiket, mert jólesik, hogy számítanak rám, legyen szó akár közvilágítási kérdésről, egy tábla kihelyezéséről, vagy akár a Galántai úti csatornaépítésről.” A jövőbe tekintve úgy tartja, a városrész sokat profitálhat a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezéséhez fűződő fejlesztésekből, de emellett az elkövetkező időszakban is kiemelt figyelmet szükséges fordítani a csapadékvíz-elvezetés, az utak és járdák rendbetételének ütemesebb megvalósítására. „A jövőben még szükség lenne a körzetben egy bevásárlóközpontra vagy nagyobb üzletre, amelyre azért jelentkezett igény, mert a helyiek így jelentősebb távolság megtétele nélkül tudnák elvégezni a nagybevásárlásukat is.”

Bárány István, a terület önkormányzati képviselője úgy látja, a város ezen része méltán népszerű az itt élők és az ide települők körében is. Mint mondja, ma már tendencia, hogy a városlakók olyan helyekre költöznek, ahonnan munkahelyük is könnyen elérhető, de ahová munka után vissza lehet vonulni, természetközeli környezetben fel lehet töltődni. Hozzátette, Bácsán, Révfaluban és Sáráson is folytatható a régi, tradicionális életvitel, miközben persze a modernitás is jelen van a városrész életében. „Mivel Bácsán nőttem fel, jól emlékszem, milyen volt gyermekkoromban itt az élet. Azt szeretném, ha ma is ez a kellemes miliő jellemezné a városrészt. A természeti környezet megújítása érdekében történt meg a Bálványosi-csatorna tisztítása, és hamarosan a Bácsai-tó kotrása is megvalósul.” A képviselő úgy érzi, a városrészben példaértékű közösségi élet tapasztalható, és a munkából a lakókörnyezetünk iránt felelősséget érző civil szervezetek is kiveszik a részüket, mint például a Bálványosi Zöld Sziget Egyesület vagy a Zölderő Környezetvédő és Szépítő Egyesület.


Az itt élőknek is köszönhető, hogy több pihenőhely, a Szent Vid-domb, a füvészkert, a Bálványosi-nádas környéke, a vízpartok közelsége kitűnő lehetőséget teremtenek a szabadidő kellemes eltöltésére, a nyugalom megélésére. A terület még élhetőbbé tétele érdekében folyik a csapadékvíz-elvezetési program, melynek köszönhetően megszűnnek a gondok a Boglárka utcában és környékén, emellett a lakóutcaprogram folytatása is fontos feladat, amelynek keretében a közelmúltban újult meg a révfalui Zemplén utca. Bácsán, az egykori orsolyita iskola helyén a jövőben központi park létesül, ahol a korábbi intézmény emlékhelye is megvalósul. A képviselő úgy látja, a városrészt érintő önkormányzati fejlesztések a terület még élhetőbbé tételét szolgálják úgy, hogy közben a nyugodt, pihenő övezeti környezet, röviden a településrészre jellemző hangulat is megmarad.

 


(A képen balról haladva Bárány István, Borkai Zsolt, Morvay László és a szakma képviselői láthatók a révfalui Zemplén utca átadásán.)

 

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter

 

Forrás: gyorplusz.hu (GYŐR+ újság)

 

 

 - LAP TETEJÉRE -


ingyenes webstatisztika