ÉLŐVILÁG / SZIGETKÖZ

KESZTHELYI AGRÁRTUDOMÁNYI EGYETEM

Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Kar

NÖVÉNYTANI ÉS NÖVÉNYÉLETTANI TANSZÉK KÖZLEMÉNYEI

Tanszékvezető: Dr. Márton Géza egyetemi tanár

XXIV. évfolyam                                                                                                                                           8. szám


University of Agricultural Sciences Keszthely BULLETIN OF THE FACULTY OF AGRICULTURAL SCIENCES Mosonmagyaróvár /Hungary/ DEPARTMENT OF BOTANY AND PLÁNT PHYSIOLOGY

Head.: professor Dr. Géza Márton

Agrarwissenschaftliche Universitat zu Keszthely

MITTEILUNGEN DER AGRARWISSENSCHAFTLICHEN FAKULTÁT

ZU MOSONMAGYARÓVÁR /Ungarn/

LEHRSTHUL FÜR PFLANZENKUNDE UND PFLANZENPHYSIOLOGIE

Lehrstuhlleiter: professor Dr. Géza Márton

ArpapHHÜ vHHBepcnTeT, KecTxeü M3BecTHH MoinoHMa^LnpoBapcKoro $aKyjrí>TeTa

CeJIBCK0X03HÜCTBeHHHX HayK /BeHrpHH/

Ka$e#pa őoTaHMKH h $n30JioniH pacTemift 3aS6,i]yioii5iií Ka$eípoit: npo$eccop #-p Te3a MapTOH

Mosonmagyaróvár 1982

 


        

      1.

 

AZ ALLIUM URSINUM NÖVÉNYFÖLDRAJZI SZEREPE A SZIGETKÖZBEN

 

Dr. Kevey Balázs - Dr. Czimber Gyula

 

 

Az Allium ursinum főleg a Dunántúl hegy- és dombvidékeinek növénye, s csak ritkán ereszkedik le az Alföldre /Kevey 1978/. Kivételt képez a Szigetköz nyugati része, ahol tömegesen került elo /l. ábra/. Mint ismeretes, ez a Kisalföld flórajárásához /Arrabonicum/ tartozik. Növényföldrajzilag ide sorolható a Csehszlovákia területére eső Csallóköz, melynek nyugati ré­szén több helyen is megtalálható /Zólyomi 1937, Soják 1968/. Hasonlóképp gyakori az Ausztriához tartozó Bécsi-medence fló­rajárásán /Vindobonicum/, ahol a Duna melletti ligeterdőkben fordul elo /Zukrigl ex litt./.

 

A növény és alfajainak elterjedése a Szigetközben

 

A Szigetközből először Wierzbicki /1820/ emliti az Allium ursinumot Mosonmagyaróvár mellől. A növény az eddigi kutatá­sok szerint az alábbi helyekről került elő: Bezenye "Császár­karós" /Kevey ined./, "Kis-erdő" /Kevey ined/, "Nagyerdő" /Kevey ined./; Dunakiliti "Heléna" /Kevey ined./, "Jánosi-er­dő" /Kevey ined./; Dunasziget "Vörös-füzes" /Kevey ined.//; Halászi /Tonomár in Kevey 1978/; Mosonmagyaróvár /Wierzbicki 1820/ "Csókay-szállás: strandnál" /Páter 1937/, "Egyetemi-park" /Czimber ined./, "Halászi-dülő: a hid melletti erdőben"/Hor-


vát et Kevey in Kevey 1978/, "Háromtölgy-erdo" /Kevey ined./, "Kálnoki-rév" /Zólyomi 1937, Rapaics in Kevey 1978/, "a Lajta torkolatánál a mosoni oldalon levő erdőben" /Páter 1937/, "Lóvári-erdő" /Zólyomi 1937/, "Mosoni-erdő" /Páter 1937/, "az óvári-lotér melletti erdőben" /Páter 1937/, "Parti-erdő" /Révy et Pleidell in Kevey 1978/, "a mosoni Polgári-lőtér melletti erdőben" /Páter 1937/, "Zug-erdö" /Zólyomi 1937/; Rajka /Bo­ros 1925/ "Felső-erdő = Első-erdő" /Zólyomi 1937/, "Középső-erdő = Harmadik-erdő" /Zólyomi 1937, Horvát in Kevey 1978/, "Tilos-erdő = Alsó-erdŐ = Második erdő" /Boros in Kevey 1978/. Az adatok zöme érdekes módon a Cikolai-Holt-Duna és a Mosoni-Duna Rajka és Mosonmagyaróvár közé eső szakaszairól származ­nak. Elég nehéz volna magyarázatot találni arra, hogy miért nem fordul elő a növény Mosonmagyaróvár és Győr között, ami­kor itt is ugyanolyan tölgy-kőris-szil ligetek kisérik a Mo­soni-Dunát, mint a Nyugati-Szigetközben, Lehetséges ugyan, a jövőben néhány helyről még elő fog kerülni az Allium ursinum, de ezen a szakaszon már biztosan nem lehet gyakori. Minden esetre Polgár /1942/ közismerten alapos flóramüve nem emliti a növényt a Keleti-Szigetközből. Feltételezhető, hogy talán az egykori folyószabályozások következtében megváltozott víz­gazdálkodási viszonyok okozták ezen a szakaszon a növény ki­pusztulást.

 

Az Allium ursinum két alfajra bontható. A ssp. ursinum atlan-ti-szubmediterrán flóraelem, mig a ssp. ucrainicum nyugatpontu-si-nyugatszarmata-balkáni-pannoniai eltérjedésü alfaj /Zaha-riadi 1964/. Hazánkban főleg az utóbbi taxon terem, a ssp. ursinum inkább csak az ország nyugati szélén honos. Az eddigi mikrotaxonómiai vizsgálatok /Soó 1973, Kevey ined./ során ki­derült, hogy. a Szigetközben a ssp. ursinum fordul elő, néhol azonban felbukkanhatnak a két alfaj közötti átmeneti alakok is /transitus/. Hasonló a helyzet a Csallóközben /Soják 1968/ is, ahol szintén főleg a ssp. ursinum van képviselve, sőt ez a taxon szigetszerűen felbukkan a Csepel-sziget néhány pont­ján is /Soó 1973, Kevey 1978/. Ez arra enged következtetni.


hogy a nyugati elterjedési! ssp.  ursinum a Duna mentén vándo­rolt le a Szigetközbe,  valamint a Csepel-szigetre.

 

A megvehagyma termőhelyeinek ökológiai jellemzése

 

A medvehagyma atlanti-szubmediterrán jellegéből következik,he kerüli  a  szélsőséges  klimáju  termőhelyeket.   Az Alföldön  ezért csak olyan erdőkben talál menedéket,  ahol a folyóviz közelség szinte fafcLoldja a növényre nehezedő kontinentális    hatást. Az     igy    kialakult hűvös,     nedves,     párás,     kiegyenlített mikroklima lehetőséget nyújt a növény tömeges elszaporodásá­hoz.  A jó hő-,   levegő- és vizgazdálkodásu,   félnedves  /subhy-grophyl/  termőhelyeket kedveli,  melyek talaja/, legalábbis tavasszal/  sohasem szárad ki,  de nem is szokott túlságosan átnedvesedni.  A medvehagymás erdők talaja kolloidnagyságu agyagrészecskékben és szelid-humuszban /mull/ gazdag.  Ebből következik a növény viszonylag magas tápanyagigénye, mely kü­lönösen a talaj   foszfor- és nitrogéntartalmával kapcsolatos. Az Allium ursinum sok esetben mészkedvelő fajnak tűnik,  ugya­nis legkiterjedtebb állományai meszes alapkőzeteken alakulnak ki  /lösz, mészkő stb./.  Az eddigi talajvizsgálatok szerint azonban nem ragaszkodik feltétlen a talaj CaCO.,-tartalmához. Annyi viszont megállapítást  nyert,   hogy általában  semleges, vagy gyengén savanyu talajokon képez állományt /Ellenberg 1963,   Kevey 1977/.

 

Az Allium ursinumos erdőtársulások előfordulási viszonyai a Szigetközben

 

A Szigetközben  /és általában az Alföldön/  két erdőtársulás van,  melyben az Allium ursinum életfeltételei adva vannak: tölgykőris-szil ligeterdő  /Fraxino pannonícae-ülmetum/  és gyertyános-kocsányos     tölgyes   /Querco robori-Carpinetum/.  A Nyugati-Szigetközben hatalmas kiterjedésű medvehagymás  tölgy­kőris-szil ligeterdők vannak.  Más a helyzet a gyertyános-töl­gyesek esetében.  Ezen asszociáció a Szigetközben csak frag-


mentálisan van képviselve /Feketeerdő "Házi-erdö", Halászi "Derék-erdö"/, s állományaikban a növény nem is játszik je­lentősebb szerepet. Csupán a Feketeerdőhöz tartozó "Házi-er­dő" gyertyános-tölgyes állományában bukkan fel az Allium ursinum szálanként, tehát facieszt nem képez. Megjegyzendő azonban, hogy akad néhány olyan medvehagymás tölgy-kőris-szil ligeterdő állomány, melyet talán joggal lehetne a gyer­tyános-tölgyesek közé sorolni /gyertyán és sok Fagetalia elem megjelenése/.

 

Ha jól megfigyeljük az Allium ursinumos állományok kialaku­lási helyét, azt tapasztaljuk, hogy a növény általában csak a Mosoni-Duna melletti kb. 100 m-es sávban található, ezen belül is többnyire a folyókanyarulatok azon oldalán, ahol a viz lerakra a hordalékát. Ez a medvehagyma tápanyagigényével és a talaj vízgazdálkodásával szemben támasztott követelmé­nyével magyarázható. Ebből következik, hogy az Allium ursinum hatalmas tömegben való elszaporodása ellenére sem tekinthető ezen a vidéken közönséges fajnak. Igaz, hogy ahol felbukkan, általában igen sok van belőle, viszont másutt hiába keressük, mert nyoma sincs. Más fajok /pl. Anemone ranunculoides. Árum niaculatum, Campanula trachelium, Ficaria verna, Galanthus nivalis, Geum urbanum, Heracleum sphondylium, Melica nutans. Paris quadrifolia, Polygonatum multifiorium Scilla bifolia, Stachys silvatica, Viola cyanea. Viola mirabilis, Viola sil-vsstris stb./ közel sem képeznek ilyen sürü állományokat, it;égis - szélesebb ökológiai valenciájuk révén - gyakoribbak a medvehagymánál, s a tölgy-kőris-szil ligeterdök valamennyi szubasszociációiban jelentősebb szerepet játszanak. Végül az is szembetűnő, hogy az Allium ursinum általában hiányzik a Duna árteréről, ahol legfeljebb csak kisebb foltokban, vagy szálanként bukkanhat fel.  Ez azzal magyarázható, hogy a nö­vény nem kedveli az elárasztást, ezért inkább csak a gátakkal védett erdőkben /pl. Dunakiliti"Jánosi-erdő"/, illetve a Mo­soni-Duna melletti ligeterdokben képez facieszt, ahol zsiliprendszer szabályozza a vizszintet, tehát szintén nem áll fenn az elöntés veszélye.

 

A szigetközi tölgy-kőrls-szil ligeterdők gyakoribb erdőtipu-sainak összehasonlító cönológiai elemzése.

 

Az Allium ursinum növénycönológiai szerepével kapcsolatban kissé eltérőek a vélemények. Egyes szerzők a medvehagymás erdőket önálló szubasszociációként értékelik /Ellenberg 1963/. Ezek szerint az Allium ursinumos tölgy-kőris-szil ligeterdő tudományos neve az alábbi módon irható le: Fraxino pannonicae-Ulmetum allietosum ursini. Ezzel szemben mások a növényt csupán fácieszképzonek. tekintik. Ennek értelmében a medvehagymás erdőket valamely más növény által elnevezett szubasszociációba sorolják. Mivel az Allium ursinum ökológiai igényei elég közel állnak a Galium odaratuméhoz, a szerzők egy része a medvehagymás tölgy-kőris-szil ligeterdöket a sza­gos mügés tipus egyik altípusaként kezeli /Kárpáti I.-Kárpáti V. 1958/, s ennek tudományos elnevezése a következőképp ir­ható: Fraxino pannonicae-Ulmetum galietosum odoratae alliosum ursini. A Galium odaratum általában jó karakterfaja az Allium ursinumos tölgy-köris-szil ligeterdőknek. Egyes esetekben azonban a két faj areája nem fedi egymást, igy kialakulhatnak medvehagymás alföldi ligeterdok Galium odoratum nélkül is: a Mezőföldön Dég és Martonvásár, a Csepel-szigeten Lórév, Ráckeve és Szigetujfalu, a Tiszántúlon Fenyőharaszt, a Bereg-Szatmári-sikon pedig Gergelyiuyornya mellett /Kevey ined./.

 

A kérdés eldöntése érdekében össze kell hasonlítani az Allium ursinumos tölgy-kőris-szil ligeterdőt a Galium odoratum tí­pussal. A növénycönológiai szabályok értelmében ha a két er-dőtipus csak mennyiségi jellegekben /A-D értékek/ tér el egymástól, a medvehagyma csak fácieszképzonek tekinthető. Ha viszont minőségi különbségek /K értékek/ is mutatkoznak, íoagal tarthatjuk az Allium ursinumot szubasszociációképzőnek.


Mindezeken túlmenően még két erdőtipust /Circaea lutetiana és Convallaria majális tipusok/ is vizsgálat alá vettünk, igy a Szigetkőz tölgy-köris-szil ligeterdeinek négy leggya­koribb tipusát sikerült összehasonlítani. Ezek a folyóvíz­től távolodva, tehát a talajnedvesség csökkenésével az alábbi módon követik egymást; Circeae lutetiana, Allium ursinum, Galium odoratum és Convallaria majális tipusok. Megjegyzendő azonban, hogy ez a sorrend a valóságban nem mindig figyelhető meg. Domborzati és egyéb tényezők következtében a sorrend megváltozhat, egyes láncszemek kieshetnek, máskor pedig egyéb tipusok /Carex acutiformis, Aegopodium podagraria, Brachypodium silvaticum, Lithospermum purpureo-coeruleum stb. tipusok/ iktatódhatnak közbe.  /8. táblázat/

 

A vizsgálatok során a négy kiemelt erdőtipusból 5-5 cönoló­giai felvétel készült /Kevey ined./, melyek az alábbi helyek­ről származnak: Bezenye "Császár-karós"; Dunakiliti "Heléna", "Jánosi-erdő"; Dunasziget "Vörös-füzes"; Feketeerdő "Házi­erdő"; Halászi "Derék-erdő"; Rajka "Első-erdő", "Harmadik-er­dő", "Zapp-erdő". A minőségi jellegek számszerű kimutatására összesen hét táblázatot készítettünk. Az adatok kiszámításánál a cönológiai tabellában szereplő K értékeket vettük figyelem­be. Az egyes fajok különböző kategóriákba való besorolását /flóraelemek, karakterfajok, életformák, T, F, N, R értékek/ Soó /1964-1980/ adatai alapján végeztük el.

 

Sokszor az egyes asszociációk.elkülönítése is gondot okoz a lövénycönológusok számára. Ebből következik, hogy az ugyan-izon társuláshoz tartozó szubasszociációk szétválasztása még íagyobb nehézségekbe ütközik. Ennek ellenére a táblázatokban izeraplo adatok jelentős része feltűnően használhatónak bizo-yult. Ezek számszerű bizonyítékul szolgálnak az egyes asszo-iációk és szubasszociációk között fennálló szukcessziós vi-zonyokra /1-7. táblázat, 2-3. ábra/.


A vizsgált négy erdőtipus közül a Circaea lutetiana tipus áll legközelebb a füz-nyár ligeterdöhöz /Salicetum albae-fra-gilis/. Erre utal az eurázsiai flóraelemek magas százalékos aránya /Simon 1957 flóraelemdiagramjai szerint az eurázsiai flóraelemek gyakorisága a füz-nyár ligeterdötöl a tölgy-koris-szil ligeterdon át a gyertyános-tölgyesig fokozatosan csökken/, valamint a közép-európai, a kontinentális és a mediterrán fa­jok alárendelt szerepe. Ebben a tipusban leggyakoribbak a ned-vességkedvelö Alnetea, Salicetea, Alno-Padion és Ulmion fajok, ugyanakkor a Querco-Fagea, Fagetália és Quercetea elemek itt mutatják a legkisebb részesedési arányt. Az életformákat figye­lembe véve itt a legkisebb amikrophanerophyton és a geophyton kategória százalékos aránya, ugyanakkor a therophytonok ebben a tipusban érik el a legnagyobb gyakoriságukat /ezek is Sali­cetea jellegek!/. A Circaea lutetiana tipusban leghüvösebb a mikroklima, ezért a melegkedvelő /T 4/ fajok itt mutatják a legkisebb százalékos arányt. A magas talajnedvességgel kap­csolatos, hogy a szárazabb talajt kedvelő /F 2/ fajok aláren­delt szerepe itt a legszembetűnőbb, ugyanakkor a nedvességked­velő /F 4/ fajok ebben a tipusban a leggyakoribbak. Az N érté­kek vizsgálatából arra lehet következtetni, hogy ebben a tipus­ban meglehetősen magas a talaj nitrogéntartalma. Erre utal a nitrogénszegény talajt kedvelő /N 2/ fajok alacsony, valamint a közepes nitrogénigényü /N 3/ és a nitrogénben gazdagabb ta­lajt kedvelő /N 4 és N 5/ fajok magas százalékos aránya /érde­kes azonban, hogy az N 4 fajok a többi adattól eltérően az Allium ursinum tipusban mutatják a legmagasabb értéket/. A kalciumigény /talajreakció/ szerinti fokozatok eloszlása azt sejteti, hogy a talaj pH-ja a Circaea lutetiana tipusban le­het a legalacsonyabb. A gyengén savanyu talajt kedvelő /R 3/ fajok itt a leggyakoribbak, ugyanakkor a semleges /R 4/ és a mészkedvelő /R 5/ fajok ebben a tipusban mutatják a legkisebb arányt. Végül szembetűnő, hogy a Circaea lutetiana tipusban található a legtöbb közömbösen viselkedő növény: kozmopolita, cirkumpoláris és adventiv flóraelemek, társulásközömbös fajok / az egyéb" kategória túlnyomó részei,   valamint a T 0/ F O, NO és R O fajok /ezeic magas aránya is Salicetea jellegre vall!/,

 

A fentiek ellenkezőjét tapasztaljuk a Convallaria majális típusnál. Itt légritkábbak az eurázsiai és adventiv fajok, ugyanakkor a közép-európai, a melegkedvelő mediterrán és a szélsőségesebb klímához alkalmazkodott kontinentális flóra­elemek itt a leggyakoribbak. Uttóbi eset különösen érthető, hiszen a folyóvíz k1imákiegyenÜtő hatása ebben a típusban érvényesül legkevésbé. A karakterfajoknál azt tapasztaljuk, hogy a nadvességkedvelo Alnetea, Salicetea, Alno-Padion és Ülmion fajok itt mutatják a legkisebb százalékos értéket, viszont a Querco-Fagea és különösen a száiazságkedvelő Quercetea fajok ebben a típusban leggyakoribbak. Ebből követ­kezik, hogy ez a szubasszociáció áll legközelebb a xerophyl lomboserdőkhöz tartozó gyöngyvirágos-tölgyeshez /Convallario-Quercfetum/. Az életformák eloszlásánál az a legszembetűnőbb, hogy itt jutnak legnagyobb szerephez a melegkedvelő cserjék /mikrophanerophyton életforma magas aránya/, mely szintén Quercetea tulajdonság. Ezzel magyarázható a melegkedvelő /T 4/ fajok magas százalékos aránya is.

 

A viszonylag kevesebb talajnedvesség következménye az, hogy a szárazságkedveiő /F 2/ fajok ebben a tipusban a leggyako­ribbak, viszont a nedvességi^ényes /F 4/ növények itt a lég­ritkábbak /Quercetea jelleg!/. A talaj nitrogéntartaima a Convallaria majális tipusban lehet a legalacsonyabb. Erre utal a közepes /N 3/ és magasabb /N 4 és N 5/ nitrogénigényü fajok szembetűnően alacsony, valamint a nitrogénben szegény talajt kedvíSlő. /N 2/ növények magas százalékos aránya. A kal­ciumigény /talajreakció/ szerinti fokozatokból arra lehet következtetni, hogy a tslaj pH-ja ebben a tipusban érheti el a legmagasabb értéket, ugyanis a gyengén savanyu talajt jel­ző /R 3/ fajok itt a légritkábbak, viszont a semleges /R 4/ -és—a- mésakedvelŐ /R- 5/ növények a legmagasabb százalékos érté­ket mutatják.


 

Középső helyet foglalnak el az Ailium ursinum és a Galium odoratum tipusok. Az előbbi kissé a Circaea lutetiana, utóbbi pedig a Convallaria majális tipus felé hajlik. A táblázatok adataiból kivehető, hogy ez a két tipus áll legközelebb a gyertyános-tölgyeshez /Querco robori-Carpinetum/. Erre utal a Fagetalia fajok és a geophytonok feltűnően magas százalé­kos aránya egyaránt. Ezen az alapon szokták a cönológusok a két tipust egybevonni, s ezek értelmében az Ailium ursinumos tölgy-kőris-szil ligeterdőt a galietosum /= asperuletosum/ szubasszociáció egyik fácieszének, illetve altipusának tekin­tik /vÖ. Kárpáti I.-Kárpáti V. 1958, Soó 1964/. Azonban ha az adatokat jobban szemügyre vesszük, az is megfigyelhető, hogy a két tipus között vannak minőségi különbségek. így az Ailium ursinum tipusban jelentősebb szerephez jutnak a geophytonok, mint a Galium odaratum tipusban. Ezt a minőségi jelleget hang­súlyozza Ellenberg /1963/, s az Ailium ursiriumot ezért szub-asszociációképző fajnak tartja. A koratavaszi geophytonok melyek nagyrészt a "Corydalis" ökológiai fajcsoport tagjai teret követelnek maguknak, s a hemikryptophytonok egy ré­szét mintegy kiszorítják. Ezért az Ailium ursinum tipusban az utóbbi életforma kisebb százalékos értéket mutat, mint a Galium odaratum tipusban. Az egyéb adatok is azt mutatják, hogy a két erdőtipus között vannak akkora minőségi különbsé­gek, mint pl. a Galium odaratum és a Convallaria majális ti­pusok között. Ezek szerint az Ailium ursinumos tölgy-kőris­szil ligeterdő önálló szubasszociációként kezelhető.

 

Vajon melyik felfogást fogadjuk el? Mindkét nézet helyes ér­veket foglal magába, ezért inkább csak szemlélet dolga az, hogy az Ailium ursinum tipust szubasszociáció rangra emeljük, vagy pedig fáciesz szintre csökkentjük. Véleményünk szerint azonban a geophytonokban való gazdagság és egyéb minőségi kü-1 lönbségek miatt ez az erdőtipus megérdemli, hogy önálló szub­asszociációként kezeljük.


 

IRODALOM

 

Boros A. 1925: A drávabalparti sikság flórájának alapvonásai, különös tekintettel a lápokra. - MBL 23. /1924/ p. 1-56.

Ellenberg, H. 1963: Vegetation Mitteleuropas mit den Alpen.-Stuttgart.

Kárpáti I. 1957: A hazai Duna-ártér erdei. - Kandidátusi ér­tekezés /kézirat/.

Kárpáti I. - Kárgáti V. 1958: A hazai Duna-ártér erdotipusai. - Az Erdő. 7. p. 307-318.

Kárpáti I. - Kárpáti V. 1962: The Periodic Rhythm of the . "•■ '-...■-  Flood-plain Forests in the Flood Ares of the •        Danube between Vác and Budapest in 1960. - Acta Bot. Hung. 8. p. 59-9.1.

Kárpáti I. - Pécsi M. 1959: Alföldi ligeterdök szukcesszió­jának és az ártéri szintek fejlődésének kapcso­lata. - Acta Biol. Hung. 3. p. 24-25.

Kárpáti I. Tóth I. 1962: Die Auenwaldtypen üngarns. - Acta Agr. Hung. 11. /1961-1962/ p. 421-452.

Kevey B. 1977: Az Allium ursinum növényföldrajzi jellemzése, . különös tekintettel magyarországi előfordulási viszonyaira. - Egyetemi doktori értekezés /kéz­irat/.

Kevey B. 1978: Az Allium ursinum L. magyarországi elterjedé­se. - Bot. Közlem. 65. p. 165-175.

 

 

 

- LAP TETEJÉRE -

 


InterStat.hu